Praga Magica

Tisztelt és nagyrabecsült magyar hölgyeim és uraim!

Megkülönböztetett tisztelettel köszöntjük Önöket a Praga Magica utazási iroda honlapján. Fedezzék vagy elevenítsék fel Prágát, amely minden kétséget kizáróan a világ egyik leggyönyörűbb, műemléképületeit tekintve pedig a Föld legértékesebb városai közé sorolható, 1993 óta a Világörökség része. A Praga Magicával azonban nemcsak Prágát, hanem egész Csehországot módjában áll megismerni! Az Európa legközepén, annak szivében fekvő kis ország a műemlékek és természeti kincsek rendkívül erős sűrű előfordulásával tűnik ki a környező államok közül, például már 9-re emelkedett az UNESCO Világörökségi Listájára felkerült városok, falvak száma, sok továbbinak pedig reális esélye van arra, hogy rövid időn belül szintén felkerüljön. A Praga Magica független utazásszervező és közvetítő iroda, amely a kultúra iránt érdeklődő, a kultúra kedvéért idezarándokló utazóknak kíván segíteni. Csehszlovákiában csak a kommunizmus bukása tette lehetővé magánvállalkozások létrejöttét, ekkor - 1991-ben alakult az elsők között a fenti iroda is, amely Csehországi Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetségének egyik alapító tagja.

A Praga Magica megalakulása óta a kultúrturizmusra specializálódott. Partnerei vagyunk az olasz, francia, brit és további Művészet- és Múzeumbarátok Szövetségének. Általában a fent említett szervezetek, szövetségek, kulturális alapok tagjai, az arisztokrácia, üzleti élet, pénzügy körébe tartozók tüntettek ki bennünket azzal, hogy prágai tartózkodásuk alkalmával az általunk nyújtott szolgáltatásokat vették igénybe. Prágai és közép-európai tartózkodásuk során például a Rotary és a Lion club-ok számára is mi gondoskodtunk szállásról és egyéb szolgáltatásról. Ügyfeleink között egyetemek, akadémiai intézetek, stb. szerepelnek. Sok csoportunk számára lehetővé tettük olyan objektumok, épületrészek, stb. megtekintését is, amely általában a nyilvánosság számára nem elérhető.

FIGYELEM! Az a tény azonban, hogy a rendkívül igényes és felkészült VIP ügyfelekre specializálódunk, egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem tudunk vagy nem akarunk "normális" ügyfelekkel foglalkozni, sőt! Mindig is örömmel és mély szimpátiával fogadtuk a diákok, nyugdíjasok vagy zarándokok, stb. által alkotott kis létszámú csoportokat is. Szállásokat már 15,- EUR/fő/nap áron is tudunk biztosítani.

Erős oldalainkhoz tartoznak a jelentős mértékben szakosodott programok is, pl. Absinth tour, agroturisztika, vadászatok, az építészek, vasutasok, rendőrök és egyéb munkaterületeken tevékenykedők számára szervezett speciális programok.

Az általunk alkalmazott idegenvezetők és utaskisérők magas képzettségi szinttel rendelkeznek, többségükben felsőfokú végzettséggel és legalább 10 éves gyakorlattal. Minden a munkájukhoz szükséges engedély a birtokukban van, bár sajnos a mai törvények nem is igazán igénylik ezeket. 30-nál több nyelven végzik munkájukat. A rendkívül gondosan kiválasztott, különböző árfekvésű, általunk ajánlott éttermek együttműködnek velünk, és rendszeresen ellenőrizzük szolgáltatásaik színvonalát. Olyan éttermeket is tudunk ajánlani, ahol már 3-5 euróért jól meg lehet ebédelni, de felelősséggel tudunk választ adni arra a kérdésre is, melyek azok az éttermek, ahol magas árszinten ugyan, de kitűnő ételekkel várják a vendégeket. Légkondicionált autóbuszaink és mikrobuszaink a legmodernebbek közé tartoznak, természetesen a vendég igényeinek megfelelően lényegesen olcsóbb, vagyis régebbi , azonban teljes mértékben biztonságos közlekedési eszközt is biztosítani tudunk akár autóbuszvezetővel, akár anélkül.

A Praga Magica kategórikusan elzárkózik az ún. "üzletemberektől", ezek specialitása "átrázni" a turistákat, akár az étkeztetés területén, amikor az ár messze túlszárnyalja a minőséget, akár a feleslegesen drága színházi előadások vagy a gyengécske koncertek, stb. területén. Ügyfeleinket következetesen óvni szeretnénk a lelkiismeretlen taxisoktól vagy a zsebtolvajoktól is, egyéb veszélyek mellett. Ezzel az abszolut egyéni és felelősségteljes hozzáállással bizonyára eltérünk a tömegturizmusban tevékenykedő sok ügyeskedőtől. Célunk a mindig visszatérő ügyfélkör kialakítása, ezért minden erőnkből segítünk, mert minden egyes ügyfél a személyes vendégünk. A cég alapítója, tulajdonosa és igazgatója Václav Srb úr, aki több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik az idegenforgalom területén. Eredetileg idegenvezetői minőségben dolgozott olasz, francia és orosz nyelven, majd 1991-ben megalapította a Praga Magica-t, ahogy azt már említettük. Jelentős egyéniségről van szó, idegenforgalmi szakemberről, aki egyúttal a Cseh Utazási Irodák és Ügynökségek Szövetsége elnökségi tagja, megbízatási területe a nemzetközi kapcsolatok kiépítése ápolása, valamint az említett szövetség Incomming részlegének vezetése.

A szerződéses szállodák, panziók, rezidenciák, appartmanok minősítése az egycsillagostól az ötcsillagosig terjed, de saját, négycsillagos csillagos appartmanokkal is rendelkezünk a Praga Magica, ezek ugyanabban a lakóházban találhatók, amelynek földszintjén az iroda is helyet foglal: Prága szívében, az Óváros tértől mindössze 150 m-nyire.

Előre is köszönjük esetleges érdeklődésüket! Szerencsés utat kívánunk Csehországba! Látogatásuknak előre is örülünk.



Kérdéseit és kívánságait az e-mailen magyar nyelven is várjuk az angol, francia, olasz, orosz , spanyol és szlovák mellett /esetleges telefonhívására magyar nyelven Kláris Györgyi fog válaszolni.



© PRAGA MAGICA
-counter-
PRAGA MAGICA, Slavíkova 6, Královské Vinohrady, 130 00 Praha 3, Czech Republic, e-mail: info@pragamagica.cz